A Millenárison lelt új otthonra a Láthatatlan Kiállítás

A Millenárison lelt új otthonra a Láthatatlan Kiállítás

A Millenárison lelt új otthonra a Láthatatlan Kiállítás 150 150 dori

A Millenárison lelt új otthonra a Láthatatlan Kiállítás: tágasabb hely és megújult forma várja az érdeklődőket.

(MTI) – Költözéssel ünnepelte ötödik születésnapját a Láthatatlan Kiállítás, amelynek mostantól a budai Millenáris ad otthont a Népliget helyett – közölték a szervezők. Mint írták, az új helyszín mintegy húsz százalékkal nagyobb elődjénél, így számos újdonság várja a rendhagyó tárlaton résztvevőket.

Ami az egészséges embereknek napi rutincselekvés – átmenni a zebrán, fizetni egy bárban, kávézóban vagy éppen megsózni az ételt -, az a vakok számára sokszor embert próbáló kihívás. A Láthatatlan Kiállítás látó és nem látó munkatársai 2007 óta igyekeznek felnyitni a látók szemét, megismertetni velük a világtalanok sajátos világát.

“Már régóta szerettünk volna Pestről Budára költözni, egy olyan rendezett környezetbe, amely jobban illeszkedik a kiállítás nemes céljához” – idézi a közlemény Faragó Évát, a Láthatatlan Kiállítás egyik szervezőjét.

“Az elmúlt öt esztendőben mintegy kétszázötvenezren látogattak el hozzánk, a világ minden tájáról. Érkeztek a vaksötétbe Németországból, Angliából, Amerikából, Lengyelországból, Spanyolországból, de még Japánból és Thaiföldről is” – tette hozzá Faragó Éva, aki tájékoztatott arról, hogy a prágai és varsói kiállítás megszervezése után még több európai nagyváros lakóival szeretnék megismertetni a Láthatatlan Kiállítást.

A rendhagyó tárlat most új helyén, a Millenárison megújult formában várja a látogatókat, hogy még több élethelyzetet tapasztalhassanak meg a vaksötétben, és megismerhessék a fény nélkül élők különleges világát – áll a közleményben. Mint írták, az újdonságok között a Láthatatlan Vacsora és Masszázs elnevezésű programok is rövidesen elindulnak.

forrás: http://kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=330047&ctag=&iid=11

    Neved (szükséges)

    E-mail címed (szükséges)

    Üzenet

    Hol hallottál a kiállításról?

    képzeld el, hogy kialszik minden fény…

    KÖVESS

    VAKON!

    Láthatatlan Kiállítás Budapest

    Nyitva tartás : 09:00 – 20:00
    Helyszín: Millenáris Park B csarnok
    Cím: 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.
    Telefon : +36 20 771 4236
    Email: info@lathatatlan.hu

    Kedves Vendégeink!

    Keressük új helyszínünket!

    Magánszemélyeket jelenleg sajnos nem tudunk fogadni.

    Csoportos látogatóinknak, mobil utazó kiállításként állunk rendelkezésre, az Önök által biztosított helyszínen.

    Vállalunk érzékenyítő tréningeket,céges kitelepüléseket, rendezvényeket táborokba, és iskolákba is.

    Várjuk a megkereséseket!

    Ajánlat kérés, információ: +36 20 771 4236 és info@lathatatlan.hu