Meglehet, elsőre túl extrém ötletnek tűnik születésnapot ünnepelni a Láthatatlan Kiállítás sötétjében. De ha arra gondolunk, hogy ilyen alkalomra később is emlékezni szeretnénk, akkor garantáltan jó választás.

A kiállítás nemrég egy új szolgáltatással egészült ki, a Láthatatlan Vacsorával: Az étteremben teljes sötétségében, minden vizuális segítség nélkül fogyaszthatjuk el a kiválasztott ételeket és italokat. Ízek és illatok vesznek körbe, édes, keserű, érett, ropogós, fűszeres, borsos… Nem látjuk, csak ízleljük. A láthatatlan vacsora során kiderül, hogy szaglásunk és ízlelésünk valójában mennyire fejlett, látás nélkül mennyire kiteljesednek az illatok és az ízek.

De a születésnapi tortázás, az üdítők is másképp hatnak, ha vezetőnk, a született vak Feri Vak Málnának kereszteli el a vad málna ízű üdítőt, és arra buzdítja az ünneplőket, hogy figyelmeztessék egymást, ha a másik szája szélén morzsát vagy csoki macskabajszot látnak. A teljes sötétség ellenére ügyelnek arra, hogy szalvétát is kapjunk, s a vendégeken kívül senki nem löttyinti ki az italokat – pedig Misi, a “pultos” színültig tölti a poharakat. Belekezdünk a Happy Birthday magyar változatába – valahogy erősebben, felszabadultabban szól, mint egyébként. Na ja, a sötétség leple alatt bátrabbak vagyunk. Nehéz lenne beazonosítani, kitől származik a hamis hang… Vannak ennek is előnyei. Amit meg hátránynak gondolunk, a vak emberek számára már nem azok. Amíg kocognak a tányérokon a villák, beszélgetünk. Kiderül, hogy Feri, aki sosem látott színeket, formákban álmodik. És azt is megtudjuk, hogy nem sértés, ha úgy búcsúzunk tőle: A viszontlátásra! Elvégre, ha moziba mennek, ők is azt mondják, hogy megnéznek egy filmet.

A születésnapi parti előtt persze mi is “megnézzük” a kiállítást, ahol nem az a legrosszabb, hogy nehezen ismerjük fel a sötétben kedvenc használati tárgyainkat, hanem az, hogy nem tudjuk, mekkora tér vesz körül minket. Itt furcsa értelmet nyernek olyan kifejezések, mint “határtalan boldogság”. Pedig a születésnap ilyesmiket is mondat, gondoltat velünk. A látáshiány okozta új helyzetben a nehézségek mellett azt is átélhetjük, hogy a szem, mint érzékszerv kiiktatásával is lehet szép és teljes a világ. A kiállítás a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, és pozitív élményeken keresztül tanítja meg, hogyan segíthetjük, s miképpen érthetjük meg őket. Különböző élethelyzetekbe kerülünk, ahol megtapasztalhatjuk, hogy nem látóként hogyan kellene közlekednünk a városi forgatagban, hogyan fizetnénk ki egy kávét a bárban, vagy éppen honnan tudhatjuk, melyik fűszer kell az ebédedhez… Érdekes módon viszont senki nem reklamálta a gyertyaelfújást, vagy a tűzijátékot, mert hogy ilyesmi biztonsági meggondolásokból nincs a kínálatban. De nem is hiányzott. Végre egymásra és saját belső visszhangjainkra figyelhettünk.

Ünnep fények és vásári csinnadratta nélkül. Ami manapság különleges élmény. Talán ezért is marad emlékezetes…

Tóth Gábor Ákos

forrás: http://www.stiluseseletmod.hu/news/index.php?itemid=1636

Meglehet, elsőre túl extrém ötletnek tűnik születésnapot ünnepelni a Láthatatlan Kiállítás sötétjében. De ha arra gondolunk, hogy ilyen alkalomra később is emlékezni szeretnénk, akkor garantáltan jó választás.
A kiállítás nemrég egy új szolgáltatással egészült ki, a Láthatatlan Vacsorával: Az étteremben teljes sötétségében, minden vizuális segítség nélkül fogyaszthatjuk el a kiválasztott ételeket és italokat. Ízek és illatok vesznek körbe, édes, keserű, érett, ropogós, fűszeres, borsos… Nem látjuk, csak ízleljük. A láthatatlan vacsora során kiderül, hogy szaglásunk és ízlelésünk valójában mennyire fejlett, látás nélkül mennyire kiteljesednek az illatok és az ízek.
De a születésnapi tortázás, az üdítők is másképp hatnak, ha vezetőnk, a született vak Feri Vak Málnának kereszteli el a vad málna ízű Fantát, és arra buzdítja az ünneplőket, hogy figyelmeztessék egymást, ha a másik szája szélén morzsát vagy csoki macskabajszot látnak. A teljes sötétség ellenére ügyelnek arra, hogy szalvétát is kapjunk, s a vendégeken kívül senki nem löttyinti ki az italokat – pedig Misi, a „pultos” színültig tölti a poharakat. Belekezdünk a Happy Birthday magyar változatába – valahogy erősebben, felszabadultabban szól, mint egyébként. Na ja, a sötétség leple alatt bátrabbak vagyunk. Nehéz lenne beazonosítani, kitől származik a hamis hang… Vannak ennek is előnyei. Amit meg hátránynak gondolunk, a vak emberek számára már nem azok. Amíg kocognak a tányérokon a villák, beszélgetünk. Kiderül, hogy Feri, aki sosem látott színeket, formákban álmodik. És azt is megtudjuk, hogy nem sértés, ha úgy búcsúzunk tőle: A viszontlátásra! Elvégre, ha moziba mennek, ők is azt mondják, hogy megnéznek egy filmet.
A születésnapi parti előtt persze mi is „megnézzük” a kiállítást, ahol nem az a legrosszabb, hogy nehezen ismerjük fel a sötétben kedvenc használati tárgyainkat, hanem az, hogy nem tudjuk, mekkora tér vesz körül minket. Itt furcsa értelmet nyernek olyan kifejezések, mint „határtalan boldogság”. Pedig a születésnap ilyesmiket is mondat, gondoltat velünk. A látáshiány okozta új helyzetben a nehézségek mellett azt is átélhetjük, hogy a szem, mint érzékszerv kiiktatásával is lehet szép és teljes a világ. A kiállítás a nem látók és a látók világát igyekszik közelíteni egymáshoz, és pozitív élményeken keresztül tanítja meg, hogyan segíthetjük, s miképpen érthetjük meg őket. Különböző élethelyzetekbe kerülünk, ahol megtapasztalhatjuk, hogy nem látóként hogyan kellene közlekednünk a városi forgatagban, hogyan fizetnénk ki egy kávét a bárban, vagy éppen honnan tudhatjuk, melyik fűszer kell az ebédedhez… Érdekes módon viszont senki nem reklamálta a gyertyaelfújást, vagy a tűzijátékot, mert hogy ilyesmi biztonsági meggondolásokból nincs a kínálatban. De nem is hiányzott. Végre egymásra és saját belső visszhangjainkra figyelhettünk. Ünnep fények és vásári csinnadratta nélkül. Ami manapság különleges élmény. Talán ezért is marad emlékezetes…
Tóth Gábor Ákos

forrás: http://www.elitemagazin.hu/index.php?menu=1735&almenu=1755&tipus=cikkek&menuszint=1

Tojásfestés – színek nélkül

forrás: www.pink.hu/ezvan/igy-keszul-egy-vak-par-a-husvetra-2124092/

Laczkó Rozália és Németh Mihály mindketten a fővárosi Láthatatlan Kiállításon dolgoznak tárlatvezetőként. Misi főállásban, Rozi viszont csak hétvégente, ugyanis ő hétközben egy call centerben tevékenykedik. A friss jegyespár derűsen újságolja: ez év január 5-én tartották az eljegyzésüket.

Ám még mielőtt a közelgő ünnepre terelődne a szó, arra kérem vendéglátóimat, meséljenek egy kicsit magukról. Merthogy a sorsukban van egy meghatározó közös vonás: mindketten felnőttként veszítették el a látásukat.

Laczkó Rozália és Németh Mihály/ Fotó: Molnár Anikó

Sziluett a fényben

– Tizenöt évvel ezelőtt, 28 éves koromban kezdett el romlani a látásom látóidegsorvadás következtében – kezdi Misi. – Sajnos az orvosok nem tudták megállítani a folyamatot, így 5-6 év alatt 90 százalékban megvakultam. Jelenleg a kinti (természetes) fényben látok alakokat, de így, hogy itt bent szemben ülsz velem, téged nem látlak. Viszont ha egy picit oldalt fordítom a fejem és úgy nézek rád, akkor egy pici sziluett megvan. De csak egy pici, mert kevés itt a fény.

– Annak idején az építőiparban dolgoztam, de a történtek miatt fel kellett hagynom a korábbi munkámmal. 2009 tavasza óta vezetek tárlatokat a Láthatatlan Kiállításon. Két gyermekem van: 20 és 17 évesek. Nagy örömömre a lányom velem él, de a házasságom tönkrement, nem feltétlenül a látásom elvesztése miatt, de azért az is hozzájárult. Egy ilyen probléma nagyon meg tudja találni a pici repedéseket egy kapcsolatban.

– Rozival 2008. október 22-én ismerkedtem meg egy a látássérülteknek szervezett tehetségkutatón, ahol mindketten nézőként voltunk jelen, és egy közös ismerősünk énekelt a versenyen.

Hiányzik az önállóság

– Huszonkét évesen veszítettem el a látásomat: bevérzett az üvegtest – veszi át a szót Rozi. – Jó néhány műtéten és rengeteg vizsgálaton átestem, de az orvosoknak nem sikerült kideríteniük a probléma okát, és emiatt nem is nagyon tudtak kezelni. Egy év leforgása alatt lettem teljesen vak: a fiam akkor volt 3 éves. Később, már vakon, szültem egy kislányt. Misihez hasonlóan én is vidékről jöttem, 2007-ben költöztem Budapestre. Időközben elváltam, de nem az állapotom miatt, hanem mert alapvetően rossz házasságban éltem.

– Eleinte borzasztó rosszul viseltem a vakságomat: rettenetesen szégyelltem, hogy nem látok. Másfél évig nem mentem emberek közé, az első időben csak a rokonaimat látogattam meg. A családom egyébként sokkal hamarabb elfogadta ezt az állapotot, mint én. Ma, amikor megkérdezik, mi hiányzik a legjobban a látó időszakomból, mindig azt válaszolom: a teljes önállóság.

Lecsengett a varázsa

– Gyerekkoromban nagyon szerettem és élveztem a húsvétot. Rendszeresen festettem tojást: matricákkal díszítettem vagy gyertyaviasszal rajzoltam rá mintákat. Amikor a lányom kicsi volt, egyszer-kétszer együtt is festettünk, olyankor mindig segítettem neki, de egy ideje felhagytam ezzel a hagyománnyal.

– Vidéken a hagyományos húsvéti ételekkel: sonkával, főtt tojással, kocsonyával vártuk a locsolókat. Általában szendvicseket vagy kiflikarikákból ún. falatkákat készítettem nekik. Ezeket önállóan meg tudtam, tudom csinálni vakon is, a sütés és a főzés ma sem jelent problémát. Amióta Misivel együtt vagyunk, a húsvét számunkra amolyan utazós ünnep: mindkettőnk édesanyját meglátogatjuk ilyenkor, így az otthoni főzőcskézés nem igazán fér bele az időnkbe.

– Ma már másképp viszonyulok a húsvéthoz mint régen: nem érzem annyira magaménak, mint például a karácsonyt. Ma már nem jelent számomra akkora élményt, mint kislány koromban.

Laczkó Rozália/ Fotó: Molnár Anikó

Tojás a harisnyában

– Ettől függetlenül idén úgy döntöttem, a változatosság kedvéért festek néhány tojást. Méghozzá úgy, hogy kipróbálok egy új díszítési módot – utal az asztalon fekvő gyermekláncfű-csokorra. – Az egyik mutatóujjamat belemártom ebbe a pohár vízbe, miközben a másik kezemben fogom a nyers tojást. A virágot ráhelyezem a tojásra, és addig nyomkodom a nedves ujjammal, ameddig a növény rátapad a héjára. Ezután egy, már használaton kívüli nylonharisnyával rászorítom a virágot a tojásra, majd azzal együtt teszem a festékbe: például a (vörös)hagyma- vagy céklalébe. A harisnya átengedi a folyadékot, de a színezés végén a virág alatt a tojás festetlen marad: így máris készen van a minta.

Nem divat a locsolkodás

– Emlékszem, a 80-as évek közepén húsvét hétfőn szódásüvegekkel felszerelkezve, csapatostul kerekedtünk fel a srácokkal, és a lányismerőseink szeretettel vártak bennünket. Amikor a fiam óvodás volt, mind a ketten ünneplőbe öltöztünk és sorra jártuk a rokonokat. 33-34 évesen gyengénlátóként még biciklivel közlekedtem. Amíg tudsz biciklizni, addig tied a világ – teszi hozzá csendesen. – Aztán, ahogy fokozatosan romlott a látásom, egyre kevesebb helyre mentem. Azóta eltelt 10 év, ma pedig már nem divat a locsolkodás. Már vidéken sem igazán. A nők bezárkóznak, és nem szívesen látják a locsolókat, legfeljebb csak a rokonokat. A lányok utálják, hogy „büdösek”, ezért ódzkodnak néhány csepp kölnitől.

– Rozit azért meg szoktam locsolni – jegyzi meg mosolyogva. – Fél deci hideg vízzel… Sőt, locsolóverset is mindig mondok: hol egy egyszerűbbet, hol egy pikánsabbat. Cserébe tejcsoki-tojást kapok tőle, de lehet, hogy idén egy festett tojással lep meg?

A tojások/ Fotó: Molnár Anikó

forrás:http://www.cosmopolitan.hu/rw_cikk/kikapcs/a_het_ajanlata/ismerd_meg_a_vakok_vilagat_

„Képzeld el, hogy kialszik minden fény”, harangozza be egyik legnagyobb (anti)látványosságát a budapesti Láthatatlan Kiállítás: az élmény a vakság ihletésére jött létre, küldetése, hogy néhány óra erejéig mindannyian átélhessük, hova lennénk szemünk világa nélkül.

Teljes sötétségben járhatjuk be a kiállítás minden zugát, ám a pontot az i-re mindenképp a Láthatatlan Vacsora teszi fel! Mert úgy-ahogy elbotorkál az ember a mesterséges éjszakában, de ha evésről van szó, a magyar ember nem ismer tréfát. Vagy mégis?

A Vacsora nem csupán étkekből áll: komplett programsorozat (vagy, ahogy mások hívják, akadályverseny) után jutunk csak asztalunkhoz, melynek keretében megismerkedhetünk a Braille-írással, vagy akár vakon kóstolhatunk bele tüzes pálinkákba, halk muzsikaszóval kísérve. A vacsorához természetesen kötény is jár, ha esetleg nem bíznánk eléggé alapvető kézügyességünkben, de aggodalomra semmi ok: a sötétség gyorsan nyűgből játékká, a vacsora pedig igazi lakomává válik!

Igen sokfajta ételből rendelhetünk az est folyamán: van meglepetés-kóstolótál, de a főfogásokat illetően előre mondhatjuk, hogy mit kérünk – kisétkűeknek a kétfogásos, éheseknek pedig a négyfogásos menü javasolt!

Mindenki találhat kedvére valót, sőt, a sötétséget kihasználva kísérletezni is érdemes: lehet, hogy az az étel, amelybe idáig bele sem mertünk volna nyalni, hirtelen ínycsiklandozóvá válik a sötétség leple alatt… Meglepő, de igencsak hozzá lehet szokni a sötétséghez ez idő alatt – amikor „visszakapjuk” szemünk fényét, olyan élénkséggel tűnik fel minden szín és forma, mint ahogyan odabenn a különböző ízek és aromák…

Ne lepődjünk meg, ha az est végére már csukott szemmel is különbséget tudunk tenni a rozmaringos és majorannás ízesítések között, vagy ha az első kortyból is azonosítani tudjuk borospoharunk pontos tartalmát, legyen az édes vagy félédes!

Hogy egy életre szóló élmény, az biztos. Félénkebbek is bátran menjenek, testi-lelki épségünkre állandóan felügyelnek, és garantáltan egy olyan élménnyel leszünk gazdagabbak, amely egy életre szól, teljen az sötétben vagy világosságban…

A programról bővebben itt olvashatsz!

source: http://www.lfmagazin.hu/programajanlo/lakoma-a-vaksotetben

No, it is not the end of the world, it is just the experience of the first 5 minutes in the Invisible Exhibition where we become blind for an hour, and realize the interesting things it does to our senses. And yep, it is fun!

First of all I have to assure you it is not so bad as it sounds. I almoast gave up before enetering, but the blind guiders assured me they can get me out in 10 seconds from the room and ususally everyone stays sane and fine :) Me and my sisters were still worried about having a panic attack and ruining the afternoon for everyone but after 3 minutes, we were just giggling like idiots.

It was frightening, and you wanna hold the hand of your partner like mad, while you try tapping everything around you and follow the voice of the leader. After a while, I started imagining colours to everything I touched. We went into a forest, streets, kitchen a bar and other scenes.

You can all the way ask weird questions from your guide like “how do you dream?” “are you interested in colours?” and he was answering with incredible patience and jokes. Really, I kept laughing all the time.

Before and after you have the chance to check out household gadget for blind and get to know the braille system. Plus, there are extra programs like massages and invisible dinner . probably perfect for the next turn!

Are you bored of the usual programs? So share this experience with you girlfriend/boyfriend, friends or family – get invisible together :)

Could an hour of blindness open your eyes?
Bakonyi Zsuzsa

source: http://budapestgolocal.blogspot.com/2011/02/dive-into-darkness-at-invisible.html

A weboldal azonban keményebb diónak bizonyult. Az akkoriban kialakult trendeket követve mindenképpen szerettünk volna alá zenét, ám ezt csak Flash technológiával lehetett megvalósítani. Bacsó Attila, az emotions kreatív vezetője azonban meggyőzött minket, hogy a Google kereső szempontjából ez nem lesz kedvező. Említette, hogy a Flash weboldalakat a Google és más keresők nem tudják feltérképezni. Ezért úgy döntöttünk, hogy a Flash változattal párhuzamosan elkészítettjük a statikus HTML verziót. Az emotions már akkor javasolt egy online foglalási rendszert, mely szerintük meg fogja könnyíteni a munkánkat.

Kicsit kétkedve fogadtuk, ráadásul szerettük volna alacsonyan tartani a kezdeti költségeket, de végül rábólintottunk. A kiállítás megnyitása utáni 1 hónapban nyilvánvaló lett, hogy az emotionsnek igaza lett: a foglalások nagy részét nem telefonon, hanem az interneten rögzítettük. A Láthatatlan Kiállítás akkori weboldala még statikus rendszeren futott, nem volt adminisztrációs felülete, így ha változtatni szerettünk volna valamit, hívtuk az emotions-t. Nagyon rugalmasak és együttműködőek voltak, szinte azonnal elvégezték minden kérésünket.

2010-re a kiállítás szolgáltatásai bővültek, a látogatók számával a mi feladataink is megnőttek. Új menüpontokat szerettünk volna, gyakrabban frissülő tartalmat, hírlevelet. Ezért az emotions azt javasolta tegyük át az akkor már elavultnak számító rendszert a WordPress tartalomkezelő alá. Ezzel együtt megbíztuk őket egy alap szintű kereső optimalizálással is, mivel a kiállítás szóra kiadott találati eredmény helyezését szerettük volna javítani.

Az emotions alig 2 hét alatt az összes tartalmat áttette az új rendszer alá. A designon nem változtattunk, csak apróbb részeket módosítottunk, illetve felülre saját szolgáltatásaink bannerjeit tettük fel. A rendszer sikeres beüzemelésekor az emotions személyesen tartott nekünk oktatást a WordPress használatáról, a különböző beállításokról és néhány kereső optimalizálási tanáccsal is elláttak. Fejlesztéseiknek köszönhetően 2 hónap alatt az összes jelentős kulcsszóra az első 3 helyen volt a kiállítás.

Azóta sok új funkció került bele a Kiállítás weboldalába (pl. chatbox, sötét verzió és braille, illetve akadálymentes verzió), az emotions pedig minden kérésünket maradéktalanul megoldotta. Az évek alatt egymásba fektetett bizalom megtérült, az ügynökségként működő emotions online ügynökséget pedig nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, aki komplett online megoldást szeretne.

Vörös Sándor

ügyvezető

http://tv2.hu/aktiv/video/a-mirigyek-elvesztettek-latasukat