Mindennapi nyavalyáink

– Adassak be oltást?

– Milyenek ezek a vakcinák?

– Meddig tart ez a hónapról hónapra élés?

– Hányan veszítik el még az állásukat?

– Hány ismerősöd betegedett meg, esetleg halt bele a járványba vagy szövődményébe?

– Mikor nyitnak ki a színházak, mozik, múzeumok, éttermek?

– Mikor mehet legközelebb egy osztály több napos kirándulásra, egy család nyaralni?

– Mikor lesz mód, idő, pénz?

– Milyen lesz a világ, ha egyszer “véget ér” a Covid?

– Véget ér-e vagy csak átalakul?

Ezek csak a leghétköznapibb kérdések, a mindennapi ember apró mindennapi kételyei, és ha politizálni szeret valaki, vagy gazdasággal foglalkozik, esetleg egészségüggyel, ennél sokkal több és valószínűleg bonyolultabb kérdéseket tesz fel.

Szóval, na…Van min keseregni, aggódni, idegeskedni, dühöngeni.

Ma reggel egy kedves ismerősömmel beszélgettem, természetesen fejtegetve a fenti kérdéseket. Alapvetően mindketten ellenezzük a nyűglődést, próbálunk helyette egyéb elfoglaltságot találni. Amikor elhallgattam egyszer ő azt mondta:

– Volt egy mélypontom január elején, abból kimásztam valahogy, csak az a nehéz, hogy bárkivel találkozom, rögtön ömlik belőle a “negatív”…

Kicsit csöndben maradtam, mert velem is rendszeresen találkozik, és olyan sok volt az aktuális stressz a rendkívüli állapoton túl e hónapban, hogy valószínű belőlem is ömlött a “negatív”.

Gyorsan elmeséltem egy kellemes csalódásomat, és attól kezdve azon pörgettem az agyam, hogy tudnám ezt a szimpatikus, kedves lányt kicsit ellenkező előjelű, vagyis pozitív hangulattal tölteni. Én is feltöltődtem ettől, és bár semmi sem változott kívül, belül könnyebb lett a nap.

Tényleg nem egyszerű most…  Tegyük hát, a jókedvünkért, belső békénkért, ami rajtunk múlik fiatalon, öregen, gazdagon, szegényen, éplátással vagy anélkül…