Rozi a Kossuth Rádión

Laczkó Rozi, a Láthatatlan kiállítás munkatársa
Arcvonások Felszeghy Csaba – 2010.02.24. 14:30

Több mint húsz éve veszítette el a látását, második gyermekét már vakon vállalta. Hosszú keserves évek teltek el, amíg megtanult együtt élni ezzel az állapottal. Néhány éve Budapestre költözött a családjával, és kinyílt a világ előtte. Lehetőséget kapott arra, hogy elvégezzen egy számítógépes tanfolyamot, és rengeteg barátot talált. Végül a Láthatatlan Kiállítás munkatársa lett, végigvezetve a látogatókat a sötét termeken, megmutatva, milyen is a vakok látók számára ismeretlen világa.

Hallgassa meg!

Laczkó Rozival a Láthatatlan kiállításon találkozhatunk, ahol vak emberek vezetnek végig a sötét termeken, megmutatva nekünk, látóknak a saját világukat. A látogató döbbenten tapogatózik végig a szobákon a mondjuk így, vak sötétben, és a végén megérez valamit abból a világból, amit a világtalanok élnek át nap, mint nap. Riportalanyunk húsz évesen egy betegség következtében veszítette el a látását. Három éves kisfiát így nevelte férjével, és eleinte nagyon nehezen tudott azonosulni sorsával.

Végül azonban magához tért, elfogadta saját magát és olyannyira természetesnek vette ezt az életet, hogy már vakon, újabb gyermeket vállalt. A fővárosba költözött, ahol kinyílt a világ előtte. Megtanult közlekedni, főzni, takarítani, mindent úgy csinál, mintha látna. Dolgozik, egy telefonos, internetes munkát vállalt, minden nap bemegy a céghez villamossal vagy éppen gyalog, saját maga, egyedül.

Mint mondja, mindent meg lehet érezni, és meg lehet hallani a világban, csak éppen akarni kell. Ahogyan a madarakat is. Laczkó Rozi ugyanis a madarak énekéből is tájékozódik, tőlük értesül arról, hogy szomorú, felhős idő van-e, vagy éppen verőfényesen süt a nap. Felszeghy Csaba és Laczkó Rozi egy apró játékkal kezdte beszélgetésüket, a riporter megkérte, kösse be a szemét egy kendővel, hogy ő is inkább csak érezzen, és halljon, mert mint mondta, ezt csak akarni kell.”

forrás: http://www.hangtar.radio.hu